2011. július 17.

Lean startup és customer development - interjú Patrick Vlaskovits-csal

A startup világban egyre népszerűbb az ún. lean startup módszer, amit Eric Ries „talált ki” és népszerűsít szerte a világban. Rövid sorozatunkban Patrick Vlaskovits segítségével bemutatjuk hogy miért érdemes odafigyelni erre a mozgalomra és mit is takar valójában a fogalom. Hogy tisztázzuk az alapokat Skype-on beszélgettünk Patrickkal.

 

Úgy gondolom nagyon tanulságos az hogy te magad hogyan jutottál el a lean startuphoz. Beszélnél nekünk erről egy kicsit.

Az egyetem befejezése után egy barátommal megalapítottuk a ELC Technologies céget, ami beágyazott Linux-szal foglalkozott. Habár nagyon szerettem, különböző okok miatt később elhagytam a céget, majd visszatértem a UC Santa Barbarára hogy elvégezzem a közgazdasági mesterképzést. Miután végeztem az egyetemen, egy ideig Budapesten dolgoztam elemzőként, majd visszaköltöztem az Egyesült Államokba. A hagyományos kilenctől ötig tartó munkát nem találtam azonban kielégítőnek, nem éreztem úgy hogy ki tudom élni magam benne, ezért egy közeli barátommal céget alapítottunk. Ennél a startupnál minden lehetséges hibát elkövettünk, de rengeteget tanultunk ebből.

Tanulva a hibákból újabb startup alapítására adtam a fejem, és nagyjából ekkor került a kezembe Steve Blank The Four Steps to Epiphany című könyve. A könyvet olvasva rá kellett jöjjek, minden amit eddig tudtam arról hogyan is kell egy startupot elindítani rossz elképzeléseken alapult.

Az új gondolatokkal felvértezve megkerestem pár potenciális ügyfelet, aláírattam velük egy szándéknyilatkozatot (letter of intent – ez annyit tesz hogy megállapodtunk hogy a kész terméket ki fogják próbálni és ha tetszik nekik meg is veszik). Tapasztalataimról pedig írtam egy névtelen összefoglalót amit feltettem a Lean Startup Circle Google Group-ra. Eric Ries a saját blogján elemezte később ezt és a Hacker News oldalon is népszerű lett az írás.


Részben igen. Miután a fent említett startup kiégett, egyre jobban foglalkoztatott az ügyfélfejlesztés (customer development) és elkezdtem megismerni a lean startup körüli személyeket. A Google Group-on felmerült hogy Blank könyve eléggé száraz és nehezen érthető sokak számára, ezért jól jönne sokak számára egy sokkal érthetőbb és emészthetőbb összefoglaló. Mivel Brant Cooper-rel mindketten Steve Blank nagy rajongói vagyunk, elhatároztunk hogy ha más nem írja ezt meg, akkor mi magunk vágunk bele, ezért is lett a kötet alcíme hogy puska a négy lépéshez (cheat sheet to four steps), Blank pedig volt olyan kedves hogy előszót írt könyvünkhöz.

Jelenleg sok helyen adsz elő lean startup és ügyfélfejlesztés területén, van saját startupod is?

Rengeteg megkeresést kaptunk miután megjelent a könyv, sajnos nem mindegyiknek tudunk eleget tenni, de ami belefér azt örömmel vállaljuk. Jelenleg is van természetesen egy futó projektem, de erről még nem beszélnék.

Mi fogott meg téged a lean startupban? Egyáltalán mire jó?

Először is, a lean startup nem mindenható. A legjobban akkor alkalmazható ha nem tudod pontosan meghatározni a problémát amit megszeretnél a cégeddel oldani. Pl. egy franchise rendszer esetében adott a probléma és a megoldás, ott nem magadnak kell felfedezni az utat.

Engem az fogott meg hogy nem egy képletet ad arra hogy miképp oldj meg minden problémát, hanem elveket amik segítenek abban hogy megértsd a problémát és képes legyél megoldani. A három alapelv:
  • kérdőjelezd meg a feltevéseidet
  • menj ki és ellenőrizd
  • ismételd ezeket meg
segít abban hogy javuljanak a startupod túlélési esélyei és hogy egy minimálisan életképes terméket fejlesz ki (minimal viable product, MVP) minél hamarabb, hiszen csak a gyakorlat igazolhatja hogy ténylegesen arra van szüksége a piacnak amit te csinálsz, ezt pedig tesztelni kell. De Brant-tel összeszedtünk tíz okot hogy miért ne válassza valaki a lean startup módszert :D

Álljunk meg egy kicsit! Egy MVP olyasmi mint egy béta-verzió amit meg tudok mutatni a potenciális ügyfeleknek?

Egyáltalán nem! Egy MVP nem feltétlenül egy termék (product), hanem sokkal inkább egy hipotézis tesztelése. Ez lehet akár egy olyan egyszerű dolog is mint pl hova helyezz el egy „tovább” gombot egy honlapon. Pl. „ha az árú mellé helyezem akkor többen kattintanak rá mint amikor alatta van”.

Ez az egész visszavisz minket Blank-hez aki szerint az igazi rizikó az internet startupok esetében nem is annyira a technológiában rejlik, hanem abban hogy valami olyat csinálnak amit később senki nem vesz meg. Ezért az előző válaszomban említett három lépés (kérdőjelezd az előfeltevéseidet, menj ki és ellenőrizd, ismételd ezt addig amíg sikert nem érsz el) az egész üzleti stratégiára vonatkozik.

Egy startup lényege hogy tudjon növekedni, hasznot hozni a befektetőknek. Gall törvénye szerint egy összetett rendszer egy egyszerű, működőképes rendszerből fejlődhet ki, nem építheted meg egyből. Ugyanez igaza a startupokra is.

Mivel egy startup célja hogy eladható terméket fejlesszen ki szüksége van a piac visszajelzéseire, erre pedig az MVP a legjobb megoldás, ami egy működőképes termék, nem egy béta-verzió vagy egy demo.

De ha jól mennek a dolgok akkor előbb-utóbb a startup-ból „normális” cég lesz.

Hiszen ez a lean startup és az ügyfélfejlesztés célja! Persze nem ad szabályokat hogy ha ezt és ezt megteszed akkor biztos hogy eljutsz ide, de nagyban növeli az esélyeidet. Segít eljutni addig a pontig ahol eldől sikerül-e „átjutnod a szakadékon”, azaz eldől hogy sikerül-e a termékedet elfogadtatnod az újítókon kívül másokkal is.

Az ügyfélfejlesztés abban segít hogy megértsd azt a problémát amire a terméked megoldást nyújthat és tisztában legyél az ügyfelek igényeivel. Segít elindulni és döntéseket hozni, de természetesen ahhoz hogy sikeres legyél sok munka és nagy adag szerencse is kell.

Lean startup háttér

Természetesen egy interjúban lehetetlen mindent belezsúfolni erről a témáról, ezért összeszedtük a legfontosabb forrásokat melyek segíthetnek elindulni az érdeklődő olvasónak. Akik szeretnének személyesen is találkozni Patrickkal, azok 2011 augusztus 3-án Budapesten megtehetik ezt, részletek itt.


Eric Ries Startup Lessons Learned blogja
A mozgalom atyjának blogjából elsőkézből szerezhetsz információt.

Steve Blank oldala Blank nagy hatású könyve az ügyfélfejlesztésről meghatározó, az oldalán a Szilícium völgy történetétől a startupoknak szóló gyakorlatias tanácsokon át sok-sok érdekes dologról olvashatsz. Külön kiemelném a könyvek startupok-nak és a startup eszközök részt!

Patric Vlaskovits oldala Patrick oldalán rövid, közérthetően megfogalmazott írásokkal találkozhatsz

Brant Cooper Market by Numbers blogja
Szintén rövid, lényegre törő írások az ügyfélfejlesztés témájában.

Lean Startup wiki Egy kis informatív összefoglaló a lean startup-ról. A Case studies részt ajánlom leginkább.

Lean Startup wikipedia szócikk

What is Lean?
Cikk a Lean Enterprise Institute oldaláról

Lean manufacturing wikipedia szócikk

Lean software development wikipedia szócikk

Nincsenek megjegyzések: