2011. augusztus 25.

A 200. poszt - villám önfényezés

Sajnos anno lemaradtam arról hogy a századik poszt kapcsán kezdjek önfényezésbe, ezért a kétszázadik posztot használom fel erre. Villám önfényezésünk egy kis blogtörténetettel kezdődik, majd áttekintjük mi történt velünk az elmúlt bő másfél évben. Vágjunk bele!


Blog történelem

Már elmondtuk máskor is hogy a blogot én (Zoli) indítottam, kevésbbé ambíciózus név alatt futott az első két hónapban és inkább csak szárnypróbálgatásnak nevezném az akkori posztokat. Két hónap után vérszemet kapva átkereszteltem a blogot a mai nevére és elkezdtem egy kicsit tudatosabban tervezni a posztokat.

Saját tapasztalatból tudom milyen nehéz elindulni ezen a területen, hiszen az ország különböző zugaiban egy-két emberke foglalkozik csupán  számítógépes nyelvészettel, az ipar és a kutatás pedig nagyon nehezen talál egymásra márha ez egyáltalán megtörténik. Ezért gondoltam arra hogy nyitni kellene, az én szerény hozzájárulásom a helyzet javításához annyi hogy bevetettem szegényes "kapcsolati tőkémet" és elindítottam a "Life of a computational linguist" interjúsorozatot ill. törekedtem arra hogy hazai és külföldi szakbloggerek is megjelenjenek a blogon.

Az igazi fordulatot azonban számomra - és szerintem a blog számára is - az jelentette hogy egy egyéni kezdeményezésből sikerült egy "társasággá" átalakulnunk (skálázhatóak vagyunk mint egy jó startup :D). Dávid csatlakozott elsőként aki engem is rászorított arra hogy jobban odafigyeljek a blog körüli dolgokra. Később Enikő is csatlakozott - ő amúgy régi barátom és igen inkognitóban szeretne maradni - aki éles személvel és szakmai hozzáértésével sokat segített - és javított - a blognak. Péter csatlakozása után indult be a "nagyüzem". Egyrészt az ő érdeklődési köre, másrész a szláv nyelvek iránti elkötelezettsége szinesítette a blogot, másrészt a kibővült blogon legalább már heti két poszt is megjelent, gyakran több is, és jelentősen megugrott az olvasottságunk.

A Nyelv és tudomány portállal kötött informális megállapodásunk nagyon jó döntésnek bizonyult (reméljük ők sem bánták meg!), habár nem jelenünk meg sokszor az oldalon mivel viszonylag ritkán írunk a szélesebb közönségnek szóló írásokat, sok olvasó talál meg minket a nyestes cikkek alapján. Ezúton is köszönjük ezt a nyestnek és további sikereket kívánunk nekik!

Legújabb tagunk Timi nem is olyan régen csatlakozott, reméljük példáját még sokan fogják követni. Az ő érdeklődési köre inkább a klasszikus alkalmazott nyelvészethez áll közelebb ami sajnos eddig alulreprezentált volt nálunk - nagyon örülünk hogy ezen változtatni tudtunk.

Kikkel kerültünk kapcsolatba?

Amennyire csak lehetséges a kezdetektől megpróbáltuk bemutatni miképp kapcsolódik a számítógépes nyelvészet az iparhoz és mit jelent ezen a területen dolgozni. A tisztán "szakmai" dolgok mellett igyekeztünk tágabb perspektívába helyezni kedvenc tudományunkat, megmutatni hogy nem elefántcsont toronyba zárt kutatók, hanem hús-vér emberek űzik. Ezért sok emberrel kerültünk kapcsolatba, ha nem is a világ minden tájáról, de egész sok részéről.


A kölcsönösség jegyében mi is vendégeskedtünk pár helyen, itt a lista.


Hogyan tovább?

Nem tervezünk elölre sokat. A blogot lelkesedésből, szabadidőnkben írjuk, csak annyit tudunk biztosan hogy szeretnénk tovább csinálni. Kétszáz poszt után annyit mondhatok hogy további kétszáz még biztosan bennünk van. A nyáron megismerkedtünk pár érdekes emberrel és bloggal ezért további együttműködések is lesznek: vendégposztok várhatóak ősztől és mi is fogunk vendégeskedni pár helyen. Reméljük a kedves olvasók továbbra is velünk maradnak. Hajrá!

Nincsenek megjegyzések: