2012. február 14.

Kettő

Két évvel ezelőtt indult a blog. Az "egyemberes" játékból azóta öt szerzős vállalkozássá nőtte ki magát az én játszóterem ami már nem is az enyém elvégre mostanában döntöttünk úgy hogy a blog külseje is változzon egy kicsit. Mostanában sokat szabadkozunk mivel megcsappant a posztok száma, a kedves olvasó reméljük megértő velünk ha az ünnep alkalmából összefoglaljuk az okokat.


A nehéz gazdasági körülmények ellenére szerencsések vagyunk és dolgozunk. Enikő saját vállalkozásba kezdett (akinek szüksége van sentiment analysisre az írjon bátran neki!), Dávid egyetemi tanulmányai mellett egy jónevű cégnél helyezkedett el mint script engineer, szerény személyem pedig a Weblib számítógépes nyelvésze. Komolyan vesszük a lifelong learning fogalmát is, Dávid, Péter és Timi már csak helyzetüknél fogva is, Enikő MBA képzésre jár mert szereti a rövidítéseket a neve előtt ill. után én pedig egy külön posztban szeretnék megemlékezni "kalandjaimról" (a Stanford kurzusokról már beszámoltam, de még több jön).

Az eltelt idő hatott ránk is. A számítógépes nyelvészet szerencsére nagyon tág terület és az ember óhatatlanul kikacsint más diszciplínák felé. Ennek eredménye Péter Kép és Kód blogja és saját "projekt blogjaim" a Clojure & lx és a Haskell Philosophy. Munkám során sokat foglalkozom a keresés kérdéseivel, ezekről a Kereső Világon szoktam írni. Ezek tükrében nehéz döntést kellett hoznunk és úgy döntöttünk az ismeretterjesztő vonalat feladjuk (ez leginkább azért fáj nekünk mert így még ritkábban van esélyünk a Nyelv és Tudományon megjelenni).

Az online jelenlét mellett az offline (vagy való) világ felé is nyitottunk. A tavalyi Budapest Science Meetup-on tartott előadásom ennek nyitánya volt, idén szeretnénk ellátogatni néhány meetup-ra (reméljük a Python meetup felébred csipkerózsika álmából!) és márciusban elvileg ismét tudományos témában adok elő egy kutatócsoport invitálásának eleget téve. Egy tanulmányunkat már elfogadták a European Lisp Symposiumra, egy másikat most írunk (szintén nemzetközi konferenciára) és tervbe vettünk egy nemzetközi fejlesztői találkozón való részvételt is.

Tudjuk hogy nem látványos amit most csinálunk, de reméljük az olvasó megérti miért hallgatunk mostanában. Közkívánatra népszerű Lapszemle rovatunk minden héten jelentkezik, ha másra nem, erre bizton lehet számítani minden pénteken. Március közepére végzünk a tanulmányok és absztraktok beadásával, addig a jelszó MUK!

Nincsenek megjegyzések: