2012. október 29.

Six Provocations for Big Data

Idén történt egy konferencián, hogy két számítástudós lelkesen adta elő "forradalmi" eredményeit egy konferencián és a közönség soraiból többen is mocorogtunk, vártuk a kérdések idejét. Maga az előadás rendben volt, az izgalmat az okozta hogy a bemutatott eredmények nem voltak forradalmiak, tkp. Mark Granovetter elméletét ismételték el az előadók és nem értették miért tesszük szóvá nekik ezt. A big data, data science és business intelligence hármasa egyre többször fut bele ilyen helyzetekbe, hiszen olyan témákról próbál szólni, melyeket más tudományok már régóta vizsgálnak. danah boyd és Kate Crawford Six provocations for big data című tanulmánya arra hívja fel a figyelmet hogy bizony vannak határai és buktatói a nagy adathalmazoknak is. A metodológiai kérdések mellett (pl. jobb-e a több adat, mennyire reprezentatív a Twitter és egyéb közösségi oldalak által szolgáltatott publikus adathalmaz stb.) legalább annyira izgalmasak az etikai kérdések (mennyire egyezik bele a mezei felhasználó abba hogy kutatásokra használjuk adatait, ki férhet hozzá az adatbázisokhoz) is. Érdemes elolvasni a tanulmányt, vagy legalább megnézni az  alábbi videót.


Nincsenek megjegyzések: